Magamról menü

Tisztelettel köszöntöm ügyvédi honlapomon!

Talán Ön sem gondolná, hogy a mindennapi életben hány és hány alkalommal találkozik akár nyíltan, akár a háttérben jogszabályokkal; milyen sok esetben szólnak ezek bele az életünkbe, alakítják személyes és közösségi sorsunkat egyaránt.

Jogszabályok adják a kereteket, ha kilépünk bármilyen közterületre, vásárolunk, közlekedünk, hivatali ügyeinket intézzük, lakást bérlünk, vagy adunk bérbe, de akkor is, ha gyermekeinkről, szüleinkről gondoskodunk, házasságot kötünk, vagy éppen bontunk fel.

A sor, bár nem végtelen, sokáig lehetne folytatni, de talán még hosszabb lenne felsorolni azokat a jogszabályokat, akár csak címük szerint, amelyek - akár csak éppen a mai napon - hatályosak: közel hetvenezer "reguláról" van szó.

Távolra vezetne azt fejtegetni, hogy szükség van-e éppen ilyen, vagy olyan jogszabályra; tény, hogy léteznek, az ember betartja őket, (persze, ha egyáltalán tud róluk), vagy csak igyekszik betartani őket, ha pedig nem járt sikerrel, akkor a következmények alól igyekszik szinte kivételé nélkül mindenki mentesülni, amennyire csak lehetséges.

Szinte biztosan került már Ön is olyan helyzetbe, hogy arra gondolt, "Milyen jó lett volna, ha ezt előre tudom!", és tudhatta is volna, ha egy megfelelő személyt kérdez meg adott témáról.

Célom, hogy ebben nyújtsak elsődlegesen segítséget, mi az adott helyzetben, ami célszerű, ami figyelmet érdemel, amit egy okiratnak tartalmaznia kell, amilyen magatartást egy per során tanúsítani érdemes, vagy egyáltalán lehetésges-e az elképzelt jogi konstrukció, amivel egy fontos döntést készül szentesíteni.

Örök igazság, hogy megelőzni a bajt és nehézséget mindig könnyebb, mint utólag orvosolni.

Mindezekre figyelemmel ajánlom ügyvédi szolgáltatásaimat szíves figyelmébe!

Tisztelettel,

dr. Forgács Gábor
Ingatlanforgalmi szakjogász

Ügyvédi Profil menü

Ügyvédi profil

Igen fontosnak tartom, hogy a mai virtuális világban is jelen legyek mint ügyvéd, hiszen a klasszikusnak mondható közvetlen és személyes emberi kapcsolatok, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még az egyetlen kapcsolatot jelentették az ügyvéd és megbízója között, mára lassan háttérbe szorulnak az elektronikus kapcsolattartás mögött.

Ebből az indíttatásból igyekszem legjobb tudásom szerint segíteni a www.ingatlanjog.hu internetes fórumaira a Tolna megyéből hozzám forduló kérdezőket.

Keressen bizalommal, különösen amennyiben

  • gazdasági társaság alapítására, működő társaság módosítására, megszüntetésére,
  • ingatlannal kapcsolatos szerződés, okirat elkészítésére, földhivatali ügyintézésre,
  • családjogi problémával kapcsolatban tanácsra, jogi képviseletre,
  • munkajogi problémával kapcsolatban tanácsra, jogi képviseletre,

van szüksége.

Szívesen állok rendelkezésére egyéb más jogvitában is tanácsadásban, jogi képviselet nyújtásában, tárgyalóképes jogi szakirányú német és középszintű angol nyelvtudással. Felelősen eljáró jogi képviselőként nem vállalok olyan megbízást, amelyet nem vagyok képes kellő alapossággal ellátni.

Elérhetőségek menü

Elérhetőségeim

Várom szíves megkeresését az alábbi elérhetőségeken:

H-7045 Györköny, Fő u. 491.
H-7045 Györköny, Fő u. 528.
+36 (20) 38 90 254

Ügyvédi irodám helyileg egy csendes tolna megyei falucskában található, irodám megtalálásában - egy előzetesen egyeztetett időpontban tartott - személyes találkozó során az alábbi térkép segíthet:

Nagyobb térképre váltás
Magyar változat Deutche version English version